Álcázás:
A jellegzetew "Ghillie-ruha" még a XIX.sz. "terméke", az orvadászokra, orvhalászokra leső csőszök kezdték használni (más források szerint a Skót szarvasvadászok voltak a kitalálói). Egyszerűen szólva egy háló, amelybe vászon/textil/műanyagcsíkok vannak beletűzve, illetve az adott tájra jellemző növényzettel van "feltuningolva". Értelemszerűen ha folyamatosan mozgásban van a mesterlövész, akkor ügyelnie kell, hogy ruházata mindig az adott vidéken minél jobban beleolvadjon a környezetbe.
Újabban már olyan álcaruhák is megjelentek, amelyek nem engedik ki a test melegét, de külső részük igen jó hővezető, így felveszik a környezet hőmérsékletét - elrejtve viselőjét a hőkamerák kereső szemei elől. Az álcázás nehezebb része a mozgás közben fenttartása. A "Ghillie-ruha" hátránya, hogy nagyon melegít, még átlagos mérsékeltövi hőmérsékletnél (20-25C°) is lehet benne 40-50C°. Éppen ezért, csak akkor szokták használni, ha már veszélyes területen vannak. A mozgás lényege a folyamatos takarásban maradás, és az utak, ösvények elkerülése - minimalizálni a lehetőségét annak, hogy összefussanak valakivel. Mindezt úgy, hogy nem szabad látható nyomokat hagyniuk, tűzrakásról, kialakított táborhelyről tehát nem is álmodhatnak.
Ha megvan a célzóna, akkor mozgás alaposan "belassul". Óvatosan, lépésről lépésre haladnak előre, folyamatosan figyelve arra, hogy lehetőleg semmelyik irányból ne legyenek feltűnök. Ha egy adott célpontot akarnak megfigyelni, ki kell választaniuk a lövési poziciót, amely nem egyszerű: nem elég, hogy jól álcázhatónak kell lennie, de ugyanakkor könnyen elhagyhatónak, és eközben lehetőleg hátulról is kellő védelmet/álcázást nyújtson. Ha az adott poziciót huzamosabb ideig (pár óránál tovább) használják, akkor kiépítenek egy álcázott lőállását, lehetőleg növényzettel álcázva. Ezen pozicóban addig maradnak, amíg biztosíthatónak tartják, de ügyelniük kell arra, hogy utána nyomuk ne maradjon (nemcsak üres hüvely vagy üres zacskók, de még ürüléknyomok se). |
AJÁNLOM AZ OLDALT
